Számomra a leghihetetlenebb, hogy immár négy éve foglalkozom feliratok készítésével. Tizennégy éves korom óta junkie vagyok, így mindig is vallásos áhítattal tekintettem a fordítókra, hisz hála nekik, megfelelő nyelvtudás hiányában nem kellett hosszú hónapokat várnom, míg a magyar televíziók hazánkba hozták kedvenceimet. Az pedig, hogy mindezt ingyen csinálták/csinálják mind a mai napig a hobbifordítók, egészen elképesztett, ugyanis míg bele nem kóstoltam az angol szövegek magyar nyelvre való átültetésének "művészetébe", el sem tudtam képzelni, miért áldozná bárki is ilyesmire az értékes szabadidejét. Aztán vettem a bátorságom és öt évnyi passzív gyakorlást (értsd: nagy mennyiségű amerikai/angol sorozat megtekintését) követően, a feliratozás bonyolultságáról azonban mit sem sejtve, jegyzettömbbe pötyögve elkészítettem az Archer negyedik évados premierjének magyar feliratát, és ezzel minden megváltozott.

A most következő sorokat/rövid bejegyzést persze nem a fordítók szent tehénként való bemutatására szeretném használni, hanem szeretném azt az érdeklődő laikusokkal (vagy akár fordítótársaimmal) megosztani, mit is adott nekem ez a négy év, az elkárhozott szabadidő milyen formában térült meg végül. Gondolatmenetemet a tovább után folytatom.

Mint minden foglalatosság/hobbi, a fordítás is egyaránt inter- és intraperszonális szinten hat az emberre. Az első, és egyben legfontosabb (pozitív) következménye, amit észrevettem magamon, hogy jót tett a munkamorálomnak. Ennek oka nagyon egyszerű: míg az ember bármilyen formában a négy fal között alkot, nem tartozik felelősséggel senki másnak, csak és kizárólag saját magának. Ez, mikor fordításra adja a fejét, megváltozik: ilyenkor nem csak a magunk örömére ferdítjük a szöveget, hanem egy több száz, jobb(?) esetben akár több ezres tömegnek is készítjük a produktumot. Azaz mások szórakozásának lehetővé tétele lesz bizonyos értelemben a felelősségünk. Ez eleinte elég nagy teherrel jár, de (személyes tapasztalat alapján) állíthatom, hogy az első év végére a személy belejön, valamint kiismeri magát/saját határait annyira, hogy képes legyen idejébe illeszteni a fordítás metódusát, és a kritikákat is kezelni tudja. Mert ez utóbbiból is kijut elég a fordítóknak: jogosból és jogtalanból* egyaránt.

Mindezekről persze "pályám" kezdetén fogalmam sem volt, ezek a hatások ugyanis menet közben érik az embert. Ami rögtön az első lefordított epizód után nyilvánvalóvá vált, hogy a fordítás által az adott sorozat olyan mély és többrétegű befogadása válik lehetővé, amelyről addig nem is álmodtam. Kedvenc példám a True Detective vagy akár a Fargo első és második évadjai; mindkettő fordítása során XV. századi filozófusok munkáit kellett végigböngésznem, voltak esetek, mikor a jogrendszer rejtelmeiben merültem el, az amerikai vasúttársaságok működésével is megismerkedtem, valamint magamévá tettem a húrelmélet Wikipédiáról összegereblyézett darabkáit is. Ez lehet, hogy egyesek számára nem hogy nem csábító, de egyenesen kiábrándító lehet, viszont én - és még rengeteg más fordító társam - örömöt tud lelni abban, hogy rajongásunk tárgyát minél behatóbban megismerhetjük így.

Ahogy az sem utolsó, hogy az ember nyelvtudása is gyarapodik - ráadásul nem csak az angol nyelvű, mivel egy jó felirat az anyanyelv minél helytállóbb használatát is megköveteli.

A harmadik, és a cikkbe foglalt egyben utolsó indok, amiért egy pillanatig sem bánom, hogy belekeveredtem ebbe az egészbe, a közösség ereje. Nem csak a többi feliratozóra gondolok, akikkel Pestre költözésem óta havonta/kéthavonta legurítok egy-két (na jó, kicsit több) italt sikereink örömére, hanem mindazokra, akikkel Twitterre regisztrálásom óta interakcióba léptem.

Közvetett mód rengeteg embert ismertem meg: akadtak, akik hasonló érdeklődési körünk miatt követtek be, és voltak/vannak, akik ugyanezen indoknál fogva szolgáltak rá az én figyelmemre. Kitágult a látóköröm, rengeteg új dolgot tanultam, és talán egy kicsit jobb ember is lettem, hála annak, hogy egy konstans, de bizonyos értelemben mégis folyamatosan változó internetes egységnek a tagjává váltam.

Ezért pedig örökké hálás leszek.